A tudás hatalom, mindig azt hajtogattad nekünk, anya, ideje neked is megtanulni a számítógép kezelését.
Kirepültek a gyerekeink, nyugdíjba mentünk és az öregemmel kettesben maradtunk ebben a nagy házban, amelyben igazán akkor van élet, ha hazajönnek a gyerekek. Mindhárom fiunk éli a saját életét, most a karrier az első, mondogatják, amikor reklamálom, hogy miért nem nősülnek meg, részint mert ideje lenne koruk szerint, részint még bírom magam annyira, hogy ellássam az unokákat. Az öregem is csak nevet, hagyd csak a fiúkat, ráérnek még igába hajtani a fejüket. Tudom, hogy viccel, mint mindig is tette a harminckét évi házasságunk alatt. Zsörtölődök vele, megszokásból, mert most van csak igazán időm arra, hogy kikészítsem neki a gyógyszereit, a ruháit, a zoknitól a gatyáig, az ingtől az öltönyig. Még nem fordult elő, hogy maga vette volna ki a szekrényből, pedig ott állnak glédában, kimosva, kivasalva.
Persze, én vagyok a hibás, mert ifiasszony koromban rászoktattam, hiába, ha szerelmes az ember, könnyelműen bánik a dolgokkal. Hat évig nem dolgoztam, itthon voltam a fiúkkal, belefért az időmbe. Utána persze nem tudtam leszoktatni a full szervizről, meg nem is akartam. Részemről ez volt a szeretet egyik jele. Kompenzálni is akartam ezzel azt is, hogy, nem vettem fel a férjem nevét.
Nagy már nekem ez a százhatvan négyzetméteres, kétszintes ház. Takarítani, ablakot pucolni, szőnyegeket tisztítani, de már régen a gyerekek nevére írattuk. Dezső még eljár dolgozni, hetente háromszor, hogy karbantartsa az elméjét, mondogatja. Tudom ám az igazságot, hogy itthon unatkozik. Menj te is, szívem, biztat, mozdulj ki, látogasd meg a barátnőidet, akár együtt is elutazhatnátok, lássatok világot.
Világ életében gavallér volt, most is biztosan kifizetné az utazásomat, de valahogyan nincs kedvem nélküle menni. A barátnőim többsége egyedül él, mert elváltak, özvegyek, vagy férjhez sem mentek. Praktikusan kisebb lakótelepi lakásokban élnek, jönnek, mennek a világban, hol itthon, hol meg külföldön múlatják az időt.
Hetente kétszer elmegyünk bevásárolni, kocsival, néha kirándulunk, vagy színházba megyünk, kétévente külföldön nyaralunk. Tulajdonképpen nem panaszkodom, jól élünk. Naponta főzök, általában estebédet, amelyet közösen költünk el az öregemmel, komótosan, beszélgetve. Mindenről tud, amelyet nem mondanak be a híradásokban, részint a munkája miatt, részint minden este az internetet böngészi. A fiúkkal is akkor tudunk skype-on beszélni, ha itthon van Dezső, mert én nem tudom kezelni a számítógépet.
Egy hónappal ezelőtt Ilcsi barátnőmmel meggyőztük egymást és önmagunkat, hogy megtanuljuk. Beiratkoztunk egy ingyenes tanfolyamra, amelyet az önkormányzat hirdetett. Éppen azokon a napokon vannak a foglalkozások, amikor Dezső dolgozik, ezért nem tartottam fontosnak megmondani, hogy két órát Ilcsivel az iskolapadban töltünk. Lesz nagy meglepetés, ha végzünk.
Az oktatónk, Nórika, egy tűzről pattant, negyven év körüli elvált asszony. Legutóbb az e-mailküldést tanultuk, lediktálta a lépéseit, mint egy használati utasítást, és biztatott bennünket, hogy otthonról próbáljunk neki levelet küldeni. Nyitottunk levélfiókot is, az enyém agota@ freemail.hu.
Kinn, a konyhában fő a töltött káposzta, Dezső ma dolgozik, mi lenne, ha kipróbálnám?
A dolgozónak kinevezett szobába a kert felőli ablakon beömlik a napfény és a virágaim illata. Az öregem itt tartja az anyagait, szinte minden hónapban ír egy tanulmányt, papírok, könyvek, szótárak mindenütt. Sehol másutt nem tűrné a házban a rendetlenséget, de itt nem enged rendet tenni. Takarítani is csak akkor jöhetek be, ha éppen úri kedve úgy tartja.
Dezsőkém, ennek a világnak hamarosan vége lesz, mert ha mindketten használjuk a gépet, akkor rendnek is kell lenni.
Jaj, milyen szerencsém van, hogy nincs levédve a bejelentkezés. Persze, ki elől védené, amikor egyedül használja. Egyébként is annyira szórakozott, hogy olyan jelszót használna, amit sohasem felejtene el, például a keresztnevét és a születési dátumát. Az már együtt feltörhetetlennek számítana.
A képernyő jobb sarkában megjelenik egy kis levél ikon. Rákattintok, s meglepődve olvasom: levele érkezett, feladó norika@freemail.hu .
Milyen rendes Nórika, biztosan küldött minden tanítványának egy levelet, hogy ne felejtsünk el neki írni.
Hohó, az nem lehet, hiszen még e-mail címem sincs, akkor hogyan írhatna nekem?
Lázasan tanulmányozom a macskakaparásos jegyzeteimet, mert elbizonytalanodtam, esetleg rosszul emlékszem. Nem, jól emlékszem. Megnyitom a levelezésem, de nem jött levelem. Akkor csak Dezsőnek jöhetett, lehet, hogy ő is titokban egy továbbképzésre jár és őt is a Nórika oktatja?
Idegességemben kimegyek a konyhába, megrázogatom a töltött káposztát, persze, mindegy, ha rázogatom, ha nem, mert a kuktában nem ég le. Az arcom, ami ég az izgalomtól, és az oldalamat is likacsosra fúrta már a kíváncsiság.
Kezemben remegnek a jegyzetem lapjai, nyugalom, öreglány, biztatom magam, ám a remegés nem múlik. Kénytelen vagyok letenni a jegyzetet és fejből próbálkozni. Úgy érzem magam, mint az államvizsgám idején, annak volt tétje, ennek meg nincs. Nincs? Majd meglátjuk. A Google felkínálja a citromailt, gmailt és a freemailt. Sorban kipróbálom és persze, hogy a freemailen találom meg Nórika levelét. Nem tévedtem a jelszót illetően, hiába, harminckét éve vagyunk házasok, ismerjük egymást.
Eddig még sohasem bontottuk fel egymás levelét. Most sem kellene. De nagyon kíváncsi vagyok. Majd azt mondom, hogy véletlenül keveredtem ide, még el is hiszi. Bárhová megyünk, a számomra ismeretlen terepen abszolút nem tudok tájékozódni, kocsit sem vezetek.
Rákattintok a levélre és más olvasom is:
Kedves Dezső!
Elment már végre a feleséged? Azt ígérted, drágám, ha elutazik, elköltözöl hozzám és három napig fel sem kelünk az ágyból. Imádom az ölelésed. Kiürítettem a szekrény felét, hogy legyen hová pakolnod.
Nagyon várlak!
Csókol a te kis Mókuskád!
Óh, van itt több levél is! További három nővel is levelez a férjem, azokat már nem bontom fel. A régebbi levelekből kiírom a címeiket, a Nórika utolsó levelét meg kitörlöm.
Nem baj, Dezsőkém, megszabadítalak én ezektől a nőktől, hamarosan.
Nyitok egy új címet, nagy.dezsone@freemail.hu .
Az első levelet Nórikának írom:
Kedves Mókuska!
Nem utazom sehová, csak a férjem költözik Önhöz. Kár volt kiürítenie a szekrénye felét, csak egy bőröndöt visz magával.
Hogy az én Dezsőm ne szenvedjen hiányt semmiben, adok mellé egy használati utasítást:
- reggel ki kell készíteni neki a ruháit, a gyatyától a zokniig mindent, az öltönyét az ingét vállfán tegye ki, és ne vasaljon élet az inge ujjába, mert azt nem szereti,
- reggelire csak egy tejeskávét iszik és vigyázzon rá, hogy a gyógyszereit bevegye, mind a tizenkettőt, a Viagrával vigyázzon, csak heti kettő engedélyezett,
- szereti a tisztaságot és nem viseli el a rendetlenséget,
- minden este frissen készült főtt ételt vacsorázik, pontosan öt órakor,
- éjjel nagyon horkol, olyankor bökje meg, hogy forduljon a másik oldalára,
- három felnőtt fiunk van, akik imádják az apjukat, hagyja, hogy tartsa a gyerekeivel a kapcsolatot, azok nem tehetnek arról, hogy az apjuk ismeretlen nőkkel hetyeg,
- szép nyugdíja van, meg keres is mellé valamicskét, azon dőzsölhetnek, mert a megtakarításaink az én nevemen vannak és ott is maradnak,
- a villánkat a gyerekeinkre írattuk, így, ha innen elmegy Dezső, már vissza nem jöhet,- végül, nem szeretném, ha meglepődne, ezért közlöm, hogy további három hölggyel tart kapcsolatot, gondolom, hasonlót, mint Önnel.
Sok boldogságot kívánok: Nagy Dezsőné
Elküldtem másolatban a másik három nőnek is.
Megnyugszom. A kocka el van vetve.
Lekapcsolom a számítógépet, kimegyek a konyhába. Megfőtt a káposzta. Sütök hozzá néhány palacsintát, lekvárosat, azt szereti.
Fél ötre elkészülök. Kiszellőztetek, letusolok, frissen, illatosan várom Dezsőt. Marad még néhány percem, felhívom Ilcsit, hogy nézzen utána, mikor utazhatnánk el Párizsba egy hétre. Éppen akkor hív vissza, amikor megérkezik az öregem. Last Minute utat talált, holnap délután indulhatunk.
- Szervusz, drágám – üdvözöl és puszit ad az arcomra, - mennyei illatokat érzek!
- Szervusz, Dezső. Nagy fazék töltött káposztát főztem, szerencsére, mert holnap elutazunk Ilcsivel Párizsba. Last Minute út, elég olcsó. Nem baj, szívem, ha egyedül hagylak?
- Menj csak Ágota, hányszor mondtam, ne unatkozz itthon. Majd csak elfoglalom valamivel magam.
- Abban biztos vagyok, drágám – válaszolok, és valamiért úgy érzem, muszáj nevetnem.
0 Megjegyzések