Vak ember lelke szólított meg halkan.
Csodásan néz rám s könnyeket hullat.
Eláll a lélegzetem míg érzem benne
Mélységét,őszinte szeretetét.
Milyen picinek érzem magam!
Most az én lelkem szólalt hangosan…
Önzetlen nézése felülmúlhatatlan.
Megfogta a kezem,fényburokba zárult,
Eggyé olvadt már idegennek tűnt lelkünk.
Csillog az arca,akár a karácsonyfa!
A könnyei csillognak némán,
Ezüstös fényében,őszinte szeretetében.
Bevarázsolta magát a szívembe.
Ma,Karácsony estén, szeretet melegsége
Érinti családunk fáradt szívét.
Ez a vak ember,
Elhozta Jézuska születésének hírét.
Milyen boldog,aki sötétségben is lát….
Milyen boldog,aki a szívével ölel át….
Milyen boldog aki a lelkével ossza mosolyát….
Ez az ember,aki szívével Karácsony estén
Magához kulcsol,némán cseng a kis szíve,
Ő az, ki igazán boldog ember egész életébe.
0 Megjegyzések