Fehér hajón jött felénk a tél,
kavargó tengerén a múló idővel,
fekete vásznat lengetett a szél,
melyre széttépett álmainkat írta fel.
Megérintett hűvös kézfogással,
elénk állt pőrén, szenvtelen.
Kitépett szívünkből minden dallamot,
vágyainkra dermedt csókokat lehelt.
Tüzet rakott a hajnali fényből,
nyárshegyére húzott minden csillagot.
Vigyorgó pofával rám nézett kicsit
s befalta a mulandó tegnapot.
Vásznat szőtt a dermedt némaságból,
remény nélkül egyedül hagyott,
hogy ne lássam már soha többé,
eltakarta szemeidben a felkelő napot.
2011.09.17.
0 Megjegyzések