Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

189 éve született Ferenczy Teréz költőnő

Ferenczy Teréz, (Rimaszombat, 1823. december 17. – Szécsény, 1853. május 22.) költőnő. Születési helyét és idejét több forrás, köztük Szinnyei József „Magyar írók élete és munkái” című műve is tévesen jelzi. A család rögtön Teréz születése után költözött Rimaszombatból Szécsénybe, születési helyeként így több forrás Szécsényt említi.

Apja könyvkötő volt, nemesi származású család sarja. Teréz családja szerény körülményei közt önművelés útján tett szert irodalmi műveltségre. A költészettel olvasmányai hatása alatt már korán elkezdett foglalkozni; döntő hatást azonban pesti tartózkodása gyakorolt rá, ahol nagybátyjának, a híres Ferenczy István szobrásznak házában megismerkedett Lisznyay Kálmánnal, Bulcsú Károllyal és másokkal az akkori irodalom jeles alakjai közül. Élete azonban csakhamar tragikus véget ért. 1849-ben elesett bátyjának halála, s még inkább saját szerelmi csalódása búskomorrá tette és öngyilkos lett.

Költeményei életében különböző szépirodalmi lapokban jelentek meg; halála után pedig Téli csillagok cím alatt összegyűjtve, Bulcsú Károly adta ki Pesten 1864-ben. Írásai jelentek meg a Pesti Divatlapban, Divatcsarnokban, Hölgyfutárban Délibábban, verseit a Nővilág 1857, Ifjúság Hajnala 1857 és a Napkelet 1858 közölte.
Reactions